Szakács Gábor - Friedrich Klára: Rákóczi él
Audio With External Links Item Preview
Share or Embed This Item
A FRIEDRICH KLÁRA és SZAKÁCS GÁBOR választotta cím a nép körében a Nagyságos fejedelem iránt három század múltával is mindmáig töretlen tiszteletet hangsúlyozza.
Mivel hozzá hasonló mitikus vonzalom talán csak Csaba királyfit övezi, éppen ennek a szinte földön túli szerepnek a hiteles megrajzolása jelentett mérhetetlen kihívást az alkotók számára.
Egyszerre kellett versekkel és zenével megeleveníteni a kemény katonát, a hadvezért, akire népe bízta a sorsát, és a gyötrődő, szerető, érzelemmel teli embert.
A szerzők ezt az árnyalást megfelelő szóhasználattal és számtalan, részben korabeli hangszer gyakran váltakozó megszólaltatásával érték el, közöttük is kiemelt szerepet kapott a tárogató elődje, a görbe síp, amelyet Lévai Péter, a Kecskés együttes tagja szólaltat meg.
A rock-régizene műfaj keretei között a gamba és a cselló a komorabb, míg a csemballó és a gitárok az életvidámabb jeleneteket hangsúlyozzák.
A CD füzet ezúttal is magyarázatot ad az egyes dalok történelmi hátteréről. Creative Commons - Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-NC-ND 4.0)
https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu

- Addeddate
- 2015-10-27 16:56:12
- External_metadata_update
- 2019-04-16T17:05:25Z
- Identifier
- rakoczi_el
- Scanner
- Internet Archive HTML5 Uploader 1.6.3
comment
Reviews
There are no reviews yet. Be the first one to
write a review.
818 Views
DOWNLOAD OPTIONS
FLAC
Uplevel BACK
23.6M
Vallomás download
29.8M
Rákóczi álma download
30.4M
A kiáltvány download
22.6M
Rákóczi imája download
30.8M
A békekötés download
36.0M
Elvándorló dal download
27.4M
Bujdosó ének download
36.6M
Hazatérés download
33.2M
Rákóczi él download
VBR MP3
Uplevel BACK
5.2M
Vallomás download
7.0M
A kiáltvány download
6.9M
A békekötés download
7.7M
Hazatérés download
6.9M
Rákóczi él download
IN COLLECTIONS
Community AudioUploaded by Hunorzo on